Pdf Összefűzése Program
A Kúria szóbeli indoklásában rámutatott: a megállapított cselekményekért 2-től 12 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. Súlyosító körülmény egyebek mellett, hogy a testi sértést előre kitervelten, aljas indokból, az áldozatnak feldolgozhatatlan lelki sérüléseket okozva, orvosi esküjét megszegve, orvosi tudását felhasználva követte el a vádlott, akinek személye nagy veszélyt jelent a társadalomra. A Kúria külön kiemelte, hogy örökre eltiltja orvosi hivatásától azt, aki azzal ilyen aljas módon visszaélt. Bene Krisztián jelenleg jogerős szabadságvesztés büntetését tölti.
Csütörtökön kezdődött a megismételt eljárás az orvos ügyében, aki a vád szerint volt barátnője nemi szervét maró lúggal öntötte le, és a nő alteste súlyosan roncsolódott. 2017. augusztus 17., 08:03 Renner Erika szerint a vád képviselője passzív volt a tárgyaláson. 2017. június 28., 09:23 Az áldozat vőlegényének hamis tanúzás miatt tett feljelentését ugyanakkor egyelőre a törvény alapján el kellett utasítaniuk. Ezért dobták vissza az ügyet az ítélőtáblára. A Kúria szerint van esély a hiányosságok pótlására. B. Krisztián előzetesben marad. 2017. június 9., 14:25 A BRFK döntött: pénteken elutasította a feljelentéskiegészítést. 2017. június 8., 15:30 Az orvos ügyvédje előállt egy különös levéllel, amit állítólag egy börtönben ülő elítélt írt, és az áldozat vőlegényére próbálja terelni a gyanút. 2017. június 6., 14:26 Június 13-án kihirdetik a végleges ítéletet: eldől, marad-e a 9 éves büntetés. 2017. március 29., 08:53 Bene Krisztiánt 9 év börtönbüntetésre ítélték, de az ítélethirdetés után szabadon távozhatott, ami ellen az ügyészség fellebbezett.
A levél írójának adatait az ügyvéd a Kúriának megküldött példányon is kitakarta, ám az ügyészség feljelentés-kiegészítést rendelt el az irat kapcsán. A rab a levélben azt állítja, hogy még 2012-ben azzal akarta őt megbízni az áldozat jelenlegi társa, hogy maró anyaggal öntse le Renner Erikát, mert "ez a nő kell neki", és ha őt "baj éri, akkor ő ott lesz mellette mentsvárként, férfiként, akkor nem számít, hogy addig nem jött be a nőnek". Az állítólagos terv arra is kitért, hogy "az egész cselekmény rá lenne húzva valakire", aki "egy életen át fizetne a nőnek" kártérítést. A sok sebből vérző történet azzal zárul, hogy a rab nem vállalta a munkát, majd évek elteltével a médiában figyelt fel a lúgos támadás ügyére. Minden eddiginél aljasabb próbálkozás Renner Erika és társa, Balogh Attila kedd reggel, a Kúria tárgyalásán hallott először a levél létezéséről. Nem ez volt az első alkalom, hogy B. Krisztián védelme más emberekre próbálta terelni a gyanút, az áldozat azonban úgy érzi, most minden eddiginél aljasabb próbálkozásról van szó.
Súlyosító körülmény többi között, hogy a testi sértést előre kitervelten, aljas indokból, az áldozatnak feldolgozhatatlan lelki sérüléseket okozva, orvosi esküjét megszegve, orvosi tudását felhasználva követte el a vádlott, akinek személye nagy veszélyt jelent a társadalomra. A Kúria akkor külön kiemelte, hogy örökre eltiltja orvosi hivatásától azt, aki azzal ilyen aljas módon visszaélt. Vezetőszáron, bilincsben vitték a bíróságra Bene Krisztiánt Fotó: Csudai Sándor - Origo Az elítélt orvos, aki már a jogerős szabadságvesztés büntetését tölti, vagyis börtönben van, időközben az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult az ügyében alkalmazott büntetőeljárási törvény alkotmányellenessége miatt. Az Ab idén februárban közzétett döntésével az eljárási törvény egyik átmeneti rendelkezését megsemmisítette, és elrendelte a jogerős bírói döntéssel lezárt eljárás felülvizsgálatát. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy sem az alaptörvény-ellenes büntetőeljárási rendelkezés alkalmazásának tilalma, sem az eljárás felülvizsgálatának elrendelése nem érinti a korábbi bírói döntések érdemi részét, az indítványozó bűnösségét.
Ez most az. 2018. február 22., 09:22 Ez már a második alkalom, hogy másodfokú ítélet születik az ügyben, amikor az áldozatot saját lakása ajtajában egy maszkos alak megtámadta, kábító-altató injekciót adott be neki, és a nemi szervét maró lúggal öntötte le. Az utolsó szó jogán beszélt a lúgos ügy vádlottja, B. Krisztián. Ügyvédje a védőbeszédében megpróbálta ízekre szedni az orvosok, a bírók, a nyomozók és a sértett állításait is. 2018. január 31., 13:42 Nem jöhet szóba más elkövető, csak a vádlott B. Krisztián, mondta az ügyész a lúgos támadásként elhíresült bűncselekményben. A szerdai tárgyaláson levetítették azt a felvételt, amin a volt kórházigazgató az alibijét bizonygatja. 2017. december 5., 15:56 Folytatódott az ügy megismételt pere. Az egykori kórházigazgató vádlott egyszer sem érdeklődött a nő hogyléte felől a támadás után, az áldozat életminősége nem teljes, a vádlott tagad. Első- és másodfokon sem született jogerős ítélet a lúgos támadásként elhíresült esetben, harmadfokon a Kúria pedig visszadobta az ügyet az Ítélőtáblára.
2020. nov 25. 16:54 Renner Erika mögött hosszú, gyötrelmes évek állnak, életét tönkretette volt barátja, az orvos, kórházigazgató / Fotó: RAS-archívum Ennyit ér egy nő tönkretett élete ma Magyarországon. Ítélet született a "lúgos orvos"-ként elhíresült doktor ügyében. Ráadásul egy jelképes napon, ugyanis ma, november 25-én van a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja is. ( A legfrissebb hírek itt) Mint ismert, Renner Erikát 2013-ban a volt barátja, egy budai kórház akkori igazgatója az otthonában támadta meg, lúggal öntötte le a nemi szervét. A sérülésről idén nyáron született végleges szakértői nyilatkozat, mely szerint a nemi szerv eredeti állapotát többé nem lehet visszaállítani, a szervek funkciója károsodott, nem lehetséges így a kielégítő nemi élet sem. Magában a bűncselekmény ügyében hosszú évek után, 2018-ban született ítélet, az orvos 11 évet kapott. Áldozata kártérítési pert is indított ellene, amely végére ma, november 25-én, a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapján tett pontot a bíróság.
Az ítélet: B. Krisztiánnak 25 millió forint kártérítést kell kifizetnie Renner Erika számára, mert megsértette a nő testi épségéhez és egészséghez fűződő jogát - írja a. Indoklás: Renner Erika másod- és harmadfokú égési sérüléseket szenvedett, magát nem tudta ellátni, a legalapvetőbb fizikai szükségleteinek biztosítása is nehézséget, fájdalmat okozott számára, sérüléseinek ápolása ráadásul ma is nagy fájdalommal jár. A felperes – azaz Renner Erika máig minden nap szembesülni kénytelen a támadás következményeivel, biztonságérzete megszűnt, újabb gyermeket sem szülhet. Súlyosan sérült nőiessége, szexuális élete is. A bíróság ezért a nő követelésével megegyezően a 25 millió forintos nem vagyoni kártérítést ítélete meg számára. Renner Erika a Telexnek azt mondta, hogy megkönnyebbült. tudja, hogy ennél magasabb összeg is megilletné, de ma Magyarországon a polgári jogrendszer erre ad lehetőséget. Magyarországon ennyit ér a testem. - mondta a portálnak. Hozzátette, hogy ennek az ítéletnek fontos társadalmi üzenete is van.