Pdf Összefűzése Program
A Perseidákét nem véletlenül tartják az egyik leglátványosabb meteorhullásnak. Megfelelő viszonyok között az ember a maximum alatt óránként akár 60 hullócsillagot is láthat, igaz, a fényszennyezés és az égbolt tisztasága nagyban befolyásolja az észlelést. Nagyvárosokban például óránként csak néhány meteort lehet majd megfigyelni. A Perseidák látszólag a Perseus csillagkép felől érkeznek, de az égbolton bárhol feltűnhetnek. Sokszor pedig csoportokban, egymást követően gyorsan jönnek. Szerencse, hogy idén nincs telihold – ellentétben az elmúlt két évvel – mondta el Boldog Ádám csillagász, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont munkatársa az InfoRádióban. Az időjárás is kedvező lehet, a fényszennyezéstől viszont így is érdemes elvonulni. A szemnek nagyjából 20 percre van szüksége ahhoz, hogy alkalmazkodjon a sötéthez. Fontos azonban, hogy a megfigyelés alatt még a telefonunkra se nézzünk rá, a fény ugyanis elvakíthatja az embert. A hullócsillagokon kívül is bőven lesz látnivaló az égbolton: megfigyelhető lesz majd egyebek mellett a Jupiter, a Szaturnusz, számos csillaghalmaz és galaxis, valamint a Tejút is.
Igazi nyáresti program a hullócsillag figyelés. Kora este még kellő meleg van ahhoz, hogy kifeküdjünk a szabad ég alá, és gyönyörködjünk a csillagokban. A látvány csillaghullás nélkül is bámulatos, de a napokban már nem is kell nagy szerencse, hogy megpillantsunk egy-egy meteort is az égen. A Perseidákat minden évben július közepe és augusztus vége között láthatjuk. A meteorraj idézi elő az egyik legszebb és legismertebb meteorhullást. Meteorhullások akkor alakulnak ki, amikor a Föld áthalad egy olyan törmeléksávon, amelyet egy aszteroida vagy egy üstökös alakít ki. Az atmoszférát elérő szemcsék felhevülnek és elégnek, amit fényjelenség kísér. A Perseidák a 109P/Swift-Tuttle üstökös törmelékeiből állnak. A meteorraj érkezésétől kezdődően észlelhető, a legtöbb hullócsillagot viszont augusztus közepén, a meteorhullás csúcsa alatt láthatjuk. Idén a csúcs augusztus 11. és 13. közé esik, a megfigyelést 12-én, az éjfélt követő órákban, hajnal előtt érdemes elkezdeni, majd 13-án hasonló időpontban folytatni.
Találkozó: Halászbárka Fogadóközpont, Hortobágyi-halastó (GPS: 47. 6054, 21. 0713), parkolás az épület mellett. További részletek: ITT Csillagles a csomorkányi templomromnál 2 / 3 Fotó: Palcsek István Stzilárd / Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Augusztus 13-án, pénteken este 8 órától a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság "Csomorkányi csillagles" elnevezésű programján a csomorkányi templomromnál várják az érdeklődőket, ahol a fotózás szerelmesei is segítséget kaphatnak ahhoz, hogy minél jobb felvételeket készítsenek a csillagos égboltról és az éjszakai tájról. A résztvevők rövid helytörténeti előadás keretében megismerkedhetnek az Árpád-kori Csomorkány történetével is, sötétedés után pedig már az augusztusi égbolté és a Perseidáké lesz a főszerep. További részletek: ITT Forrás: