Pdf Összefűzése Program
Tekintettel a koronavírus okozta körülményekre, Ferenc pápa úgy döntött, hogy a Szent Márta-ház kápolnájában reggel hét órakor bemutatott magán szentmiséjét internetes egyenes adásban, "streamingben" közvetítsék, amit kérésre a különféle médiafelületek és tv-társaságok is sugározhatnak. P: Vértesaljai László SJ – Vatikán Március 9-én hétfőn reggel tették közzé a Vatikánban Matteo Bruni szentszéki szóvivő nyilatkozatát, aki újságírói kérdésre válaszolt: "A koronavírus terjedésének veszélye miatt a Szentatya úgy döntött, hogy a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott magán szentmiséjét a következő napokban egyenes adásban közvetítse a Vatikan News lejátszó, melyet a Vatican Media oszt meg az összekapcsolt médiumokkal és azokkal, akik ezt kérelmezik, hogy lehetővé tegyék a szentmise közvetítését az érdeklődőknek, Róma Püspökének imájával egyesülve". Közelség a betegekhez, idősekhez és a karanténban lévő személyekhez Ferenc pápa ezzel a döntésével a közelségét szeretné kifejezésre juttatni elsősorban a betegek, idősek és a karanténban lévő személyek iránt, akik szabad mozgásukban korlátozottak.
A Hősök terét gyalogosan és a közösségi közlekedési eszközökkel érheted el! Az M1 vonalán az Oktogon állomásnál szállj le! A 4-as 6-os villamosokkal érkezőknek is érdemes az Oktogon megállónál leszállniuk. A Dózsa György út felől is megközelíthető lesz a tér, a 30-as busszal, a 7-es busz gyakrabba n közlekedik majd a hétvégén. Kérünk, hogy tanulmányozd át a térképet és használd a BKK utazástervező alkalmazását is. Frissülő információk a oldalon olvashatók. Az utazás megtervezéséhez továbbra is érdemes a megújult, új funkciókkal bővült BKK FUTÁR alkalmazást használni, amely valós idejű járatinformációk alapján számolja ki az optimális útvonalat az úti cél eléréséhez. Útlezárások: A Hősök tere és környékét lezárták az autósforgalom elől. A rendőrség térképén nyomon követheted a tereléseket, útzárakat. Biztonsági információk: Kérünk, hogy időben érkezz meg a helyszínre. Részben a beléptetés megkönnyítése érdekében, másrészt azért, hogy ne késs le a Szentatyával való találkozásról. A tervek szerint 10 óra 30 perctől köszönti Ferenc pápa a pápamobilról a híveket.
Az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően Ferenc pápa nem éjfélkor kezdi a karácsony vigíliáján bemutatandó szentmisét, hanem korábban, fél tízkor. A Megváltó születése a felemelő irgalom és a lehajló szeretet kettős gesztusának szép találkozása: amikor az ég a legközelebb van az emberek világához. Ezért karácsony évről évre az egyik legbensőségesebb ünnep. A pápai mise tényleges fontosságát hangsúlyozza. A közvetítés szakértője és a pápai beszéd fordítója Dr. Török Csaba teológia professzor.
KÖZNAPOKON: Hétfő: nincs Szentmise Szerda, Péntek: 7:00 Kedd, Csütörtök, Szombat: 18:00 VASÁRNAP: 8:00; 10:00 (Litánia: 9:00)
Hozzájárulás sütik (browser cookies) kezeléséhez A felhasználói élmény javítása érdekében adatokat (sütiket) adunk át a böngészőprogramjának a biztonságos használat, a weboldal forgalmának elemzése érdekében. Kérjük, adja ehhez hozzájárulását a jobb oldali gombra kattintva! Hozzájárulok Süti tájékoztató
A szentmisék szövegének magyar nyelvű fordítását az FM 96, 4 frekvencián is elérhetővé tesszük, fülhallgatóval kisrádión és okostelefonon is hallgathatjátok az elhangzottakat. Köszönjük a közreműködő segítséged!