Pdf Összefűzése Program
Az északi összekötő vasúti híd a Budapest-Esztergom vasútvonalon, Angyalföld és Óbuda között előreláthatóan fél tíztől fél tizenegyig lesz lezárva a Magyar Honvédség tűzszerészeti szolgálatának kérésére. Lezárják csütörtök délelőtt a fővárosban lévő újpesti vasúti hidat (északi összekötő vasúti híd), mert a honvédség tűzszerészei egy gyanús tárgyról kaptak bejelentést - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM). A Mávinform közölte, hogy a lezárás idején a BKV járatain elfogadják a vasúti menetjegyet és bérletet a Nyugati pályaudvar és Óbuda állomás között; Óbuda és Pilisvörösvár között már vonatok közlekednek. A HM közleménye szerint szerdán érkezett bejelentést a tűzszerészekhez arról, hogy a Dunában feltehetően egy robbanótestet találtak. A tűzszerész búvárok csütörtökön kezdik meg a tárgy azonosítását. A munka idejére - 9. 30-tól - lezárják az északi összekötő vasúti hidat, illetve folyamzár is lesz a helyszínen. Hozzátették, hogy az eddigi információk alapján egy 500 kilogrammos második világháborús légibombáról lehet szó.
A Mávinform azt közölte, hogy az északi összekötő vasúti híd a Budapest-Esztergom vasútvonalon, Angyalföld és Óbuda között előreláthatóan 9 óra 30 perctől 10 óra 30 percig lesz lezárva a Magyar Honvédség tűzszerészeti szolgálatának kérésére. Ez alatt az idő alatt vonat nem közlekedhet a hídon. A vizsgálat eredményének függvényében a hatóság helyszíni rendelkezései szerint módosulhat a lezárás feloldásának időpontja.
MÁV-START Zrt. Kommunikációs Igazgatóság 2008. november 12. A kivitelező kérésére továbbra is folytatódik az Északi összekötő vasúti híd részleges lezárása, a novemberi hónapban a hétvégi napokon és december első hétvégéjén, emiatt Óbuda és a Nyugati pályaudvar között ezen időszakban a vasúti forgalom szünetel A Budapest - Esztergom vonalon az Északi összekötő vasúti híd felújítási munkálatai miatt a vasúti pálya részleges lezárása folytatódik. Novemberben a hétvégi napokon, 14-16-ig, 21-23-ig, 28-30-ig, valamint december 5-7-ig péntekenként 22:30 órától, szombatonként egész nap, vasárnaponként 21:00 óráig, a MÁV-START által közlekedtetett vonatok - Kaszásdűlőnél a HÉV vágányaira áttérve - a Margit híd budai hídfőjéig járnak. Ezekben az időpontokban a vasúti forgalom Óbuda és a Nyugati pályaudvar között továbbra is szünetel. A részleges vágányzár folytatásának oka, hogy a híd felújítását végző kivitelező nem tudta a munkálatokat a már egyszer módosított határidőre befejezni. A rekonstrukciós munka elvégzéséhez, biztonsági okokból továbbra is szükséges a vasúti pálya részleges lezárása.